"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





Falusi szálláshely fejlesztése Jásziványon

 


Dr. Hárskuti Lászlóné – Falusi szálláshely fejlesztése Jásziványon című pályázatának megvalósításához a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesületének döntése alapján 4.458.819 Ft támogatást ítéltek meg az egyesület döntéshozói. A pályázattal a mai kornak mindenben megfelelő tanyaház fejlesztése valósulhatott meg, és a fejlesztés eredményeként a szálláshely 4 napraforgós minősítésű lett.

 

Dr. Hárskuti Lászlóné által kialakított szálláshely a falutól mintegy 3 km-re, a lakóházaktól távol található. A ház eleje a faluba vezető útra, a mögea Mátrára néz, mely utóbbi gyönyörű kilátást biztosít tiszta időben, ahonnan csodálatos, színpompás a naplemente, amit érdemes legalább egyszer megnézni! A házat 600 négyzetméteres füvesített kert veszi körül. Szabadtéri lugasban fogyaszthatja a vendég a kemencében sült finomságokat.

 

A Jásziványi falusi szálláshely jellege a mai kornak megfelelő tanyaház volt a fejlesztés előtt is, melyet kiépített úton lehetett megközelíteni. A házat közel 20 ha-os legelő veszi körül, melyen őshonos állatok nevelkednek. A tanya látogatókat, vendégeket fogad egész évben, 3 szoba, fűthető jurta és igény esetén falusi vendégasztal, lovaglás, 3-4 fős lovastúrák a Mátrába, a Tisza-tóhoz szolgáltatásokkal. Az épület teraszlefedése szükségessé vált, hiszen az épület körüli fák magasságuknál fogva még nem töltik be a szélvédő funkciót, és a fedett terasz esős időben is kellemes időtöltést biztosít.. A tároló helyiség bővítése-felújítása a pihenéshez, kikapcsolódáshoz, sporttevékenységhez, kézműves tevékenységhez szükséges eszközök tárolását hívatott megoldani.

 

A terasz lefedése gyalult faoszlopokra helyezett féltetővel került megvalósításra, mely a főépület fedési módjához is igazodott. A ház mellett található tároló bővítése, a lindab tető cserépre történő kiváltása szintén jobban illik a környezethez, úgy szintén a hidroforház téliesítése, tető cseréje is.

A sporttevékenységek bővítésére sporttér kialakítására nyílt lehetőség, mely elengedhetetlen a kellemes és hasznos kikapcsolódáshoz. A jövőben az ökoturisztikai tevékenységüket a megújuló energia hasznosításának bemutatásával bővíti Dr. Hárskuti Lászlóné, aki elmondta, hogy a megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítésével a meleg víz előállítása, és a felhasznált energia csökkenthető.

 

 


A mai kornak mindenben maradéktalanul megfelelő tanyaház modern, polgári berendezésű, a hasznos alapterülete 140 m2. Az épületben található három szoba, kettő kétágyas és egy négyágyas szoba méreténél fogva pótágy befogadására is alkalmas, melyhez fürdőkádas fürdőszoba, mosdó került kialakításra. A jól felszerelt, akár mindennapi főzésre is alkalmas konyha, társalgó minden igényt kielégít.

 

 

Dr. Hárskuti Lászlóné:

A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek megőrzéséhez. Kínálatbővítésként mutatjuk be a Hevesi sík természeti értékeit, hagyományos szakmákat és tevékenységeket, valamint a látogatók az őshonos állatfajtákkal ismerkedhetnek, ezáltal új típusú szolgáltatást nyújtunk. Ha hiányzik a mozgás, biciklivel negyedóra alatt elérhető az erdő gazdag állatvilága, valamint a horgászást kedvelők helyben, vagy néhány kilométerre hódolhatnak szenvedélyüknek, a horgászatnak.

 

A csendes, nyugodt környezet igazi kikapcsolódást nyújt az itt megszálló vendégek részére. Lakott területtől 4-6 kilométerre épült tanyához nem jut el a város zaja. A környék a madarak csicsergésétől, és az őshonos állatok hangjától hangos.

 

Látható magyar szürke marha, racka juh, és nem maradhat el a puli sem. Lovakkal is megismerkedhet az idelátogató, és ha kedve tartja, lovagolhat, vagy kocsizhat. A ló ajánlható kicsinek-nagynak. Rendívül szelíd, jól kezelhető konyik lovak.

 

   




 

 

 

 

 

 

Termál-és strandfürdők, autóval 15-20 perc alatt közelíthetőek meg. Télen fedett medencében úszhatnak az idelátogatók.

 

A beszámoló letölthető!








websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem