"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





Jászalsószentgyörgy

 

 

 Jászalsószentgyörgy Község hivatalos honlapja: www.jaszalsoszentgyorgy.hu

 

 

 

Jászalsószentgyörgy a Jászság legdélibb fekvésű települése a Zagyva folyó bal partján.

                               

 A Zagyva valamikor szabadon folyt a község nyugati oldalán, szabályozási tervének megvalósítására csak 1940-es árvíz után került sor. A község első szálláshelye a mai településtől északra 4 km távolságra terült el. Telek néven ismeretes. 1552-ben Szolnok elestével az egész alsó Jászság török uralom alá került, de ebben a sanyargatott helyzetben sem szűnt meg a szomszédos szállások közötti állandó pereskedés.


A fejlődő állattenyésztés mind nagyobb határokat követelt, a szállások mindegyike magának szerette volna megszerezni a legelőket. Ladánnyal addig folyt a hadakozás, míg a szentgyörgyieket valósággal elüldözték helyükről. Új települési hely a Putrik-part, mely mint település már a régi térképeken is szerepel. Helye a mai templomtól 1 km távolságra volt keletre. Ma is a község legmagasabb pontja. Utána már a lakosság nem változtatta a helyét. Az 1699-ben elrendelt összeírás anyagából ismert, hogy a sorozatos pusztulások után a község 1695-ben települt újra�.








websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem