"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





Eseménynaptár, 2011-8-19

 

 

Tisztelt Helyi Bíráló Bizottsági Tag/Póttag!

 

 

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának 99/2011. (VIII. 2.) Közleményében került kihirdetésre a Helyi Bíráló Bizottság (HBB) eljárásrendje valamint az ÚMVP LEADER fejezetéhez tartozó Pályázati Felhívás.

A közlemény értelmében a HBB köteles első ülését a pályázat előkészítésére rendelkezésre álló, a vonatkozó jogcímrendelet hatályba lépését követő időszak első 20 napján belül megtartani. Ennek értelmében a HBB első ülésére az alábbiak szerint kerül sor:

 

Helyi Bíráló Bizottsági Ülés ideje:

2011. augusztus 19. (péntek) 8.30 óra

 

 

Első Helyi Bíráló Bizottsági Ülés helye:
5130 Jászapáti, Velemi Endre út 4-6.
JKHK Egyesülete székhelye emeleti tanácskozó terem

Napirendi pont:

1. Tájékoztató a HBB eljárásrendjéről, feladatiról

2. A HBB a beérkezett projekt javaslatok értékelésével dönt azok LEADER pályázati felhívás keretében előre meghirdetett LEADER kritériumoknak való megfeleléséről.

3. Egyebek

 

Jászapáti, 2011. augusztus 9.

 


HBB tagok/döntéshozó testületi tagok

Szűcs Lajos / Eszes Béla / Lóczi Miklós / Tóth Tibor / Tajti Erzsébet

Póttagok: Kovácsné Bozóki Judit / Kis Beáta

 

HBB eljárásrendje LETÖLTHETŐ(word)

Projekt adatlap formanyomtatványok LETÖLTHETŐ(word)

Átadás-átvételi formanyomtatvány LETÖLTHETŐ(word)

 


Helyi Bíráló Bizottság elnöke

 

---------------------------------------------------------------------------

 

14:00

 

Szakmai egyeztetés JKHK Egyesülete és KTZVE között. HACS-ok tapasztalatcseréje aktuális feladatokról JKHK Egyesülete székhely (5130 Jászapáti, Velemi Endre út 4-6.)







websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem