"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





135/2008. (X. 18.) FVM rendelet

 

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

 
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

A támogatás célja
1. § A támogatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek, közterületek állapotának javítása, valamint a helyi piacok létrehozásának és fejlesztésének támogatása.

Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) nonprofit szervezet: a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 2. § (1) bekezdés a), b), c), d), g), valamint k) pontja szerinti szervezet, az egyesülési jogról szóló az 1989. évi II. törvény alapján létrehozott egyesület;
b) egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. § (2) és (3) bekezdése szerinti személy;
c) kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: e rendelet 3. számú melléklete szerinti fejlesztés;
d) hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében foglaltak alapján hátrányos helyzetűnek vagy átmenetileg kedvezményezettnek minősülő kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;
e) célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul;
f) pontozási jegyzőkönyv: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet [a továbbiakban: 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet] alapján kiválasztott LEADER helyi akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum;
g) előzetes pontozási jegyzőkönyv: a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott helyi vidékfejlesztési közösség (a továbbiakban: HVK) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum;
h) ügyfél: a 4. vagy 5. számú melléklet szerinti településen működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, továbbá székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy.
(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati támogatások egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

A támogatás tárgya, az elszámolható kiadások
3. § (1) Támogatás vehető igénybe:
a) helyi vagy országos védelem alatt nem álló, a település megjelenésében szereppel bíró alábbi épületek külső felújítására (a továbbiakban: 1. célterület):
aa) települési szilárd burkolatú útvonalak mentén fekvő épületek,
ab) település központját alkotó vagy közvetlenül övező épületek,
ac) helyi turisztikai látványossághoz közvetlenül vezető útvonalak mentén fekvő épületek,
ad) kapcsolódó zöld felületeinek rendezésére, létrehozására, felújítására,
ae) kapcsolódó kerítésének kialakítására, felújítására;
b) a település környezetét és megjelenését javító kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, illetve az 5. számú mellékletben felsorolt települések területén (a továbbiakban: 2. célterület):
ba) védelem alatt nem álló közparkok,
bb) pihenőhelyek,
bc) sétautak, ide nem értve az utak mentén elhelyezkedő járdákat,
bd) az a) pontban meghatározott útvonalak mentén zöld felületek, látvány és használati térelemek
kialakítására, meglévők fejlesztésére;
c) alapvetően a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítése feltételeinek javítása céljából új piacok létrehozására, meglévők fejlesztésére, bővítésére, az előírásoknak történő megfeleltetésére (a továbbiakban: 3. célterület), így a piac területén:
ca) fedett és fedetlen elárusítóhelyek,
cb) egyéb üzlethelyiségek,
cc) egyéb szolgáltatásokhoz szükséges helyiségek,
cd) raktárak,
ce) szociális és hatósági helyiségek,
cf) szükséges kiegészítő infrastruktúra, szennyvízelvezetés, energia- és vízellátására, parkoló, út,
cg) szelektív gyűjtést biztosító hulladéktárolók kialakítására, meglévők fejlesztésére,
ch) a mérlegelést, illetve a ki- és berakodást segítő eszközök gépek, berendezések beszerzésére;
d) kültéri, közcélú feladatokat ellátó játszóterek kialakítására, meglévők korszerűsítésére, a játszótéri eszközök biztonságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelően (a továbbiakban: 4. célterület).
(2) Az (1) bekezdésben foglalt célokhoz elszámolható kiadásokat e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(3) Az (1) bekezdés a)-d) pontjában szereplő támogatható célterületek közül együttesen több is szerepelhet egy támogatási kérelemben.
(4) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott célterület alapján nem vehető igénybe támogatás:
a) önálló települési alapinfrastruktúra-fejlesztésre, így különösen gázhálózat, elektromos hálózat, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, csapadékvíz-elvezető rendszer, tűzi-víz vezetékek, tűzi-víz tárolók, utak, járdák, vasutak, átereszek, vízi létesítmények, hulladékkezelő, egyedi szennyvízelhelyezés, hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére;
b) az önkormányzatok által a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott, kötelezően ellátandó feladatok - kivéve köztemető - ellátását szolgáló épület fejlesztésére;
c) az ingatlan-nyilvántartásban kastély megnevezésű ingatlan fejlesztésére;
d) vár és várrom bemutathatóvá tételére, rekonstrukciójára.
(5) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott célterület alapján nem vehető igénybe támogatás:
a) kastélyok, várak kertjeinek, parkjainak fejlesztésére,
b) Natura 2000 területen megvalósítandó beruházásra,
c) gyűjteményes növénykertek és történeti kertek rendbetételére,
d) hordalékok takarítására (mederkotrás, -tisztítás, iszaptalanítás),
e) csatorna megtisztítására, rendbetételére, infrastrukturális fejlesztésére.
(6) Az Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér címmel rendelkező épületen megvalósuló fejlesztésre nem vehető igénybe támogatás.

A támogatás mértéke
4. § (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1998/2006/EK tanácsi rendelet) képezi. Ennek értelmében:
a) a támogatás összege az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;
b) az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó ügyfelek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
(2) E rendelet alapján ügyfelenként legfeljebb három támogatási kérelem részesíthető támogatásban.
(3) Egy támogatási kérelem benyújtási időszakban egy ügyfél egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat. E rendelet alapján az ügyfél újabb kérelmet kizárólag a korábbi fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be.
(4) A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100%-a.
(5) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján, a támogatás számításának alapja, az összes nettó elszámolható kiadás.
(6) Amennyiben a beruházás a 3. célterületen belüli fejlesztésre irányul, úgy a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 80%-a, a hátrányos helyzetű területen megvalósuló ilyen irányú fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 85%-a.
(7) Amennyiben az épület tulajdonosa természetes személy, a (4) bekezdéstől eltérően az épületet érintő fejlesztésre vonatkozóan a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70%-a. Az ügyfélen kívül, az egyéb jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tulajdonában lévő épületeken végrehajtott fejlesztés nem támogatható.
(8) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.
(9) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.
(10) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát.

Támogatás igénybevételének feltételei
5. § (1) Támogatásra jogosult a 2. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott ügyfél.
(2) Az 5. számú melléklet szerinti településen működő, valamint székhellyel vagy telephellyel rendelkező ügyfél esetén csak a település külterületén megvalósuló fejlesztés támogatható.
(3) E rendelet alkalmazásában az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak.
(4) Önkormányzati társulás esetében:
a) csak a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás jogosult kérelem benyújtására, és
b) a fejlesztés csak a 4. és 5. számú melléklet szerinti településen valósulhat meg.
(5) Amennyiben a fejlesztéssel érintett épület nem az ügyfél tulajdonában van, akkor a támogatás igénybevételének feltétele - a Vhr. 27. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően - a 4. és 5. számú melléklet szerinti települési önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, települési kisebbségi önkormányzat, és az ingatlan tulajdonosa között beruházás megvalósításáról szóló megállapodás megkötése, amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtója jogosult a beruházást megvalósítani, és az ingatlanon, az ingatlan tulajdonosa üzemeltetési kötelezettsége lejártáig az egységes arculatot meghatározó elemeken változtatásokat nem végez.
(6) Az e rendelet alapján megvalósuló fejlesztések a Vhr. rendelkezéseitől eltérően csak abban az esetben kezdhetőek meg, ha az ügyfél rendelkezik a támogatási kérelemnek helyt adó határozattal.

A támogatási kérelem benyújtása
6. § (1) A támogatási kérelmet 2008. október 19. és 2008. november 30. között, ezt követően évente
a) május 1. és május 31.
b) október 1. és október 31.
között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon írott formában vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül.
(2) Ügyfélkapun keresztül történő kérelembenyújtás esetén a támogatási kérelem mellékleteit írott formában, postai úton kell benyújtani, az ügyfélkapun keresztül benyújtott kérelemmel azonos támogatási kérelem benyújtási időszakban, az MVH kirendeltségéhez.
(3) A LEADER HACS-nak és a HVK-nak az ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján, a támogatási kérelem részét képező, pontozási jegyzőkönyvet, valamint előzetes pontozási jegyzőkönyvet, legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszakának utolsó napját követő 20 napon belül kell az MVH kirendeltségéhez megküldenie.
(4) A támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) nonprofit szervezet ügyfél esetén a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát;
b) önkormányzat vagy önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a fejlesztés megvalósításáról szóló határozatának hiteles kivonatát;
c) egyházi jogi személy ügyfél esetén a felettes egyházi szerv vagy az egyházi főhatóság által kiadott, egyházi jogi személyiséget tanúsító okiratról szóló igazolást;
d) a tervezett fejlesztés megvalósulási helyének feltüntetésével kiegészített, a fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészletet;
e) az értékeléshez az 1. számú mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat;
f) a LEADER HACS vagy a HVK által kiállított pontozási jegyzőkönyvet vagy előzetes pontozási jegyzőkönyvet, amely a kérelem nem hiánypótoltatható kötelező mellékletét képezi, és amelynek hiánya a kérelem elutasítását vonja maga után;
g) amennyiben a fejlesztés az 5. számú mellékletben szereplő településen valósul meg, akkor az ügyfél arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a fejlesztés a település külterületén, tanyás térségén valósul meg;
h) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg;
i) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően, 5 000 000 forintot meghaladó kérelmezett támogatási összeg felett, pénzügyi és működtetési és fenntarthatósági terv;
j) az 5. § (4) bekezdésében foglalt megállapodás teljes bizonyító erejű okiratát;
k) az 1998/2006/EK hatálya alá tartozó szervezetek esetében, az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett, csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatot.
(5) A támogatási kérelemhez a Vhr. 27. § (1) bekezdés f) pontjában foglaltaktól eltérően - üzleti tervet nem kell csatolni.

A támogatási kérelem elbírálása
7. § A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával hoz döntést. A Törvény alapján végzett értékelési eljárás lefolytatása során az MVH figyelembe veszi a LEADER HACS vagy a HVK által megállapított pontszámot.

A kifizetési kérelem benyújtása
8. § A kifizetési kérelmet 2009-től kezdődően évente:
a) január 1-31.
b) április 1-30.
c) július 1-31.
d) október 1-31.
között lehet benyújtani az MVH kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, írott formában vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül.

Jogkövetkezmény
9. § (1) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, köteles hiányzó foglalkoztatottanként egyszer, az igénybe vett támogatás 2%-át, de legalább 350 000 forintot a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.
(2) A 3. § (1) bekezdés c) pontjára irányuló fejlesztés esetében, amennyiben a ügyfél nem teljesíti a működési és fenntartási tervben vállalt nyitvatartási kötelezettségét, a nem teljesített napok után, naponként 10 000 forint visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint.
(3) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt hátrányos helyzetű (nő, 25 év alatti pályakezdő fiatal, fogyatékkal élő, 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő, 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló) munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, köteles hiányzó, hátrányos helyzetű foglalkoztatottanként egyszer, az igénybe vett támogatás 2%-át, de legalább 350 000 forintot a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.
(4) Amennyiben az 1. számú melléklet szerint nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik.

Záró rendelkezés
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés
11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 52. cikk b) pontja ii. alpontjának végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
 
Csatolt dokumentumok:
 







websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem