"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





Komplex falufejlesztés Jászboldogházán


Jászboldogháza lakossága örömmel értesült arról, hogy 2009 év nyár végén a komplex falufejlesztés Jászboldogházán című pályázata a Falufejlesztés, - és megújítás jogcímen belül megvalósulhat az ÚMVP III. tengely keretében

A több mint 29 millió forint támogatást, négy ingatlan felújítására fordíthatták. Az építmények a falu alapításával szinte egyidősek, melyeken eddig említésre méltó komolyabb felújítás nem történt. Ezért tartotta fontosnak Jászboldogháza Község Önkormányzata ezeknek az ingatlanoknak a fejlesztést.

A játszótér rekonstrukciója után a gyerekek birtokba vehették az EU normáknak megfelelő játékokat. Szűcs Lajos polgármester jelentős eredménynek tartja,  hogy egy 1800 lelket számláló kisfalu ilyen jelentős összeghez jutott, és több helyszínen tudták megvalósítani az elképzelésüket.

A megvalósult fejlesztésekkel javult a falukép, a község gyermekei részére egy olyan - minden előírásnak megfelelő - játszóteret építettek, mely az itt élők, igényét teljes mértékben kielégíti.  Hintát, mérleghintát, homokozót és mászó várat alakítottak ki, illetve helyeztek el a területen. A tűzoltószertár felújításával az önkéntes tűzoltó csoport munkakörülményein könnyebbít-ettek, hiszem az autóbeálló töredezett, erősen kátyús állapotú volt, melynek javításával értékes perceket spórolnak sürgős riasztás esetén.

A polgármesteri hivatal épületének, illetve a szolgáltatóház felújítása során szigetelték a tetőt és kicserélték a nyílászárókat. A fejlesztés nem csak esztétikai célokat szolgál, hanem az üzemeltetés takarékosságára és a környezetre is jótékony hatással van, hiszen az energiával való hatékony gazdálkodás mindannyiunk feladata.


Nagy örömmel tölti el a település lakosságát, hogy a fejlesztések, felújítások megvalósulhattak Jászboldogházán. Jászboldogháza a pályázat sikeres zárását követően, bizakodva az újabb nyerési lehetőségben újabb fejlesztések felé is nyitott 2009 őszén, ami az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER program keretén belül remélhetőleg meg is fog valósulni.

Szűcs Lajos polgármester elmondta, hogy ezt követően szintén pályázni szeretnének egyéb fejlesztésekre is és várják a 2011-ben megnyíló forrásokat. Addig pedig előkészülnek a benyújtási időszakra. Elmondta továbbá, hogy a pályázatról személyes kapcsolatai és kistérségi fórumon szerzett tudomást, a pályázat elkészítésében valamint a magvalósítás során is sok gyakorlati segítséget kapott az Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete munkaszervezetétől, lehetőséget kaptak a projekt bemutatására a II. Magyar Vidék Napján.

 

A beszámoló letölthető!








websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem