"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





Pusztamonostor játszóterének felújítása

 

Pusztamonostor Község Önkormányzata 2009-ben nyújtott be pályázatot az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) falumegújításra és –fejlesztésre nyújtandó támogatás keretében elnyerhető támogatásra. A pályázat sikeres volt, így 3 636 866 forint nettó támogatásra váltunk jogosulttá. 2010. augusztus 4-én vettem át a pályázat befogadásáról szóló határozatot, a projekt támogatási határozatát 2011. március 30-án küldte meg a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete számunkra.

 

 

 

 

A sikeres elbírálást követően nagy volt az öröm a településen. Hiszen az itt lakó gyermekek eddig csak otthon, vagy az óvoda területén játszhattak. Az óvoda területe azonban nem áll mindig nyitva a gyerekek előtt és az ott található eszközök csak az óvodás korosztály igényeinek felelnek meg. Ezzel a fejlesztéssel viszont most lehetőséget biztosítunk a település valamennyi fiatalja számra, hogy egy európai színvonalú játszótéren tölthessék a szabadidejüket.

 

A kijelölt területen jelenleg is a művelődési ház található, ám a telek nagy része eddig még kihasználhatatlan volt. Ez is indokolta a helyszín kiválasztását. 50 méterre innen, a Szabadság utca túloldalán óvoda üzemel, így a játszótér a gyerekek számára kiváló szórakozási lehetőséget nyújthat a jövőben.

 

Az új eszközöket a héten vehették birtokba a gyerekek, a játszótér műszaki átadásra is a napokban kerülhetett csak sor. A fejlesztés során az EU-szabványosított játszótéren csúszda, hinta, homokozó, mérleghinta és rugósjáték került telepítésre. A játszóeszközökön kívül padok és hulladékgyűjtők kerültek kihelyezésre.

 

A polgármester szerint a település élhetőbbé lesz azáltal is, hogy a gyermekek már egy biztonságos helyen tölthetik a szabadidejüket. A játszótér fejlesztésével és eszközeinek cseréjével olyan családbarát közösségi tér jött létre Pusztamonostoron, amely megteremti az alapjait a barátságos lakókörnyezetnek. A felnőttekre is gondoltak akkor, amikor padok kihelyezéséről döntöttek, hiszen a játszótérnek közösségi összetartó szerepet is szánnak a településen élők.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A játszótéri eszközök megteremtik valamennyi gyermekkorosztály számára a játék és az egészséges mozgás lehetőségét. A színes elemek megtestesítik a három legfontosabb funkciót, úgymint szórakoztatás, ügyességfejlesztés, testedzés. A jövő feladatának tekintjük a gyerekek bevonását a projekt fenntartásába, vagyis szeretnénk őket bevonni a játszótér megóvása érdekében.

 

A játszótér eszközeinek megóvása a gyerekek feladata lesz, tervezik játszótéri rendőrség létrehozását a településen.

 

A beszámoló letölethető!








websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem